
|
 |
 |
 |
 |
 vissza a főoldalra |
Egy kis falusi templomban tartották a szertartást, aztán egy főúri kastélyban mulattak hajnalig
Miklósa Erika
|
 |
„Sosem mondtam le a boldogságról”
Kislányként arról álmodott, hogy egy eldugott, mesebeli templomban megy férjhez, a szertartás után pedig fergeteges hangulatú lakodalomban ropja hajnalig. Az operaénekesnő vágya most, 42 évesen végre megvalósult.
Miklósa Erika május 9-én, a Fejér megyei bakonykúti kis templomban mondta ki a boldogító igent. Zsolttal éppen egy éve ismerik egymást, de a szerelem – ahogyan ők mesélik – hirtelen jött, és mindent elsöpört. „A nők általában akkor virulnak ki, amikor igazi társ van mellettük. Ez alól én sem vagyok kivétel – mondja hatalmas mosollyal Erika. – Negyvenkét évesen is rátalálhat az emberre a boldogság, nem szabad tehát feladni. Tény, hogy sokunknak nem sikerül korán rátalálni a másik felünkre, de én nyitott, pozitív gondolkodású ember vagyok és sosem mondtam le a boldogságról. Két válással a hátam mögött sem voltam türelmetlen, pedig úgy érzem, ezért a mostani boldogságért meg kellett szenvednem. Időbe telt ugyanis, mire megismertem önmagamat és rájöttem, hogy mi az utam, hol tartok, mire vágyom. Minden nő életében van egy olyan pillanat, amikor biztosan megérzi, hogy a másik éppen az a férfi, akire mindig is várt. Most valami ilyesmit érzek.”
Erika és Zsolt életében több közös pont is van: mindketten imádják a zenét, a sportot és a vidék varázsát, ami köztudottan Erika lételeme. Minden szabadidejét Bakonykutiban tölti, ott van az otthona, ahova a kedves szomszédok egy-egy turné után húslevessel várják haza. „Tizenöt évvel ezelőtt költöztem ide, magával ragadt a táj szépsége, a helybéliek kedvessége, nyíltsága. Szeretek őzek és vaddisznók közt futni az erdőben, és elmondhatatlan érzés látni, amikor a levendulaföldem virágba borul.”
Sokan hiszik, hogy a világhírű operaénekes csillogó életet él, de ez nem így van. Ezért is választották házasságkötésük helyszínéül a kis bakonykuti templomot, ahol Erika kívánságára felcsendült Edith Piaf egyik slágere, Kovács Kati Úgy szeretném meghálálni című dala valamint az Óz a nagy varázslóból a Szivárvány dal is, kedves fiatal kolléganője, Fodor Beatrix előadásban. A szertartás után a gesztenyefák alatt kis fogadást tartottak a barátok, a szűk család és a helybeliek számára, ezután következett a fergeteges lagzi.
A lakodalomra, amit a csodaszépen felújított fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban tartottak, nyolcvan vendég volt hivatalos. Igazi hagyományos lagzi volt ez, házias ételekkel, a talpalávalót pedig egy cigányzenekar és egy popzenekar is húzta. Nem csoda, hogy a vendégek csak hajnal ötkor széledtek szét…
|
További részletek a BEST magazinban. Keresse az újságárusoknál!
|
 |
 |
 |
 |
Básti Juli „Nagy
bennem
a megfelelési kényszer”
„Sokkal silányabb
lenne az életem,
kevesebbet
érne, ha nem
volnának
a fiaim”
|
 |
 |
|
 |
 |
Első Emelet
Vége, befejezik!
December 28-án egy
koncerttel
elbúcsúznak a közönségtől
|
 |
 |
|
 |
 |
Denise Richards
Az árvaháztól mentette meg Charlie Sheen ikreit
Charlie
Sheen egykori feleségéhez kerültek a volt férje újabb házasságából született ikergyerekek
|
 |
 |
|
 |
 |
További részletek a BEST magazinban. Keresse az újságárusoknál!
|
|